Rólunk
"Ami jó nekünk az élet délelőttjén, az nem jó nekünk az élet délutánján, mondta Jung. A könyvkiadó az én délutánom, mindaz, amire készültem eddigi pályafutásom során. Úgy érzem, megérkeztem és célom, hogy a kiadványaink segítségével az olvasó is megérkezhessen oda, ahol lennie érdemes" – vallja Antal Olivia cégvezető.
MIND Publishing Hungary - A pszichológiai, önfejlesztő könyvek könyvkiadója
Vajon az ember tud és képes változni az élete során? Mennyire változtatható meg egy ember személyisége, hozzáállása, a krízishelyzetekre adott válasza?
Kiadónk hisz a változásban és változtathatóságban, missziónk, hogy hétköznapi emberek élettörténetét, önismereti útjait, valamint a tudatváltozás gyakorlati módjait elérhetővé tegyük mindazoknak, akik szeretnének fejlődni és tudatosabban élni.
A 2022-ben alapított MIND Kiadó, 2024 óta MIND Publishing Hungary olyan külföldi, pszichológiai és az elmével (innen a kiadó neve), lélekkel kapcsolatos könyveket ad ki, melyek közérthetőek, bárki tud kapcsolódni velük és mindenki számára elérhetőek.
A könyvek témáiban egyaránt foglalkoznak önfejlesztő módszerekkel, párkapcsolati problémákkal és megoldásukkal, valamint olyan pszichés zavarok mélyebb értelmezésével, mint a nárcizmus vagy a borderline működés.
Ha nyitott vagy erre a tudásra és a mindennapokban is alkalmazod az önfejlesztő, önsegítő módszereket, akkor egy olyan izgalmas életszakaszba léphetsz, ahol a régi mintákat levetkőzve önmagad valójába érkezhetsz meg.
A kiadó debütálása Tom Mögele: A Mindflow módszer könyvével történt, itt találod az e-könyv változatot.

2024-ben pedig 2 további könyvet jelentettünk meg: Siri Dalsmo Berge – Használati utasítás a párkapcsolatokhoz című könyve 2024 májusában került a polcokra, e-könyv változatát is megtalálod nálunk.
Elinor Greenberg PhD. – Borderline, nárcisztikus és skizoid működés – Hogyan alakítja a személyiséget a szeretet, a csodálat és a biztonság utáni vágy könyve pedig 2024 júniusa óta kapható papírkönyv és e-könyv formájában is.
Mellettük szintén 2024-es megjelenésű Solymosi Tamás: A víz lélektana című könyv is.
ANTAL Publikáció és Képzés: Antal OLivia önfejlesztő képzései és kiadványai
"Néha a legrosszabb napok tanítanak a legtöbbet arról, mi kell a fejlődéshez."
(Steve Brown tévés műsorvezető, sportoló mentor, a brit kerekesszékes rögbicsapat egykori tagja és kapitánya)
A kiadó alapítója és névadója, Antal Olivia maga is szakképzett segítő, 2015 óta dolgozik személyiségfejlesztő coach-ként és Gestalt terapeutaként, illetve 2023 óta kiképzett Mindflow tréner.
A német Mindflow módszer magyarországi oktatásával, valamint az Antal Publikáció és Képzés önismereti programjainak megszervezésével Olivia a személyes és szakmai fejlődés fontosságát támogatja.
Olyan oktatási programokat és könyveket kínál, amelyek inspirálják és támogatják az embereket abban, hogy teljes potenciáljukat elérjék. Szerteágazó tudását nem csak egyéni konzultációkon állítja a fejlesztés és fejlődés szolgálatába, hanem évente több képzést is tart az elakadással küzdő, és változásra vágyó embereknek.
Emellett az Antal Publikáció és Képzés égisze alatt önfejlesztést támogató kiadványokat, valamint személyesebb jellegű írásokat is megjelentet.
Az Olivia által létrehozott platformok lehetőséget biztosítanak az önkifejezésre, az önismeretre és a folyamatos tanulásra, amelyek kulcsfontosságúak a mai gyorsan változó világban.
Az online térben és személyesen megtartott önfejlesztő szemináriumok az emberi kapcsolódások alapvető problémáit világítják át, mint a párkapcsolatok, intimitás, szülő-gyerek kapcsolatok, elfogadás és elengedés, félelmeink és azok legyőzése, manipuláció felismerése.
Megnézem az aktuális képzéseket és szemináriumokat »
Akik pedig a Tom Mögele által kifejlesztett, és kiadónk által magyarul megjelentetett Mindflow módszert ismernék meg mélyebben, azok a Mindflow Alapképzésen mélyíthetik el tudásukat, vagy válogathatnak a különböző online Mindflow kurzusok között.
Megnézem a Mindflow képzéseket »