Traumás kötődés és nárcizmus

Az érzelmileg bántalmazó kapcsolatok dinamikáját sokféle magyarázattal próbáljuk megérteni - az egyik leggyakrabban emlegetett jelenség a traumás kötődés. Az azonban korántsem egyértelmű, hogy minden nárcisztikus kapcsolatban ez játszik szerepet.

Dr. Elinor Greenberg blogcikkében azt fejti ki bővebben, hogy mi is az a traumás kötődés, mikor fordul elő, és milyen tévhitek kapcsolódnak hozzá, különösen a nárcisztikus személyiségzavarral élő emberekhez fűződő kapcsolatokban.

Mi az a traumás kötődés?

A "trauma bonding", azaz traumás kötődés kifejezést Patrick C. Carnes pszichológus vezette be 1997-ben, és azokra a helyzetekre utal, amikor a bántalmazott személy az elszakadás helyett érzelmileg még erősebben kötődik bántalmazójához. Ez nem új jelenség, de a nárcisztikus kapcsolatokkal való összefüggésbe hozása csak az utóbbi években vált széles körben ismertté.

Greenberg megjegyzi, hogy a pszichoterapeuták régóta ismerik a családon belüli erőszak és a bántalmazás különféle formáit, és kötelesek ezekről továbbképzéseken is részt venni. A „traumás kötődés” fogalma viszont új nyelvet ad egy már ismert problémához - ahhoz, amikor az áldozat nem tud vagy nem akar kilépni a kapcsolatból, még akkor sem, ha lenne rá lehetősége.

Tévhitek a nárcisztikusokról és a traumás kötődésről

Greenberg hangsúlyozza: sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a nárcisztikus személy minden bántó viselkedését tudatos manipuláció vezérli. A valóság gyakran jóval árnyaltabb. Azok az emberek, akik nárcisztikus bántalmazóval élnek együtt, nem minden esetben traumás kötődés miatt maradnak.

Greenberg praxisában számos olyan klienssel találkozott, akik nárcisztikus partner mellett maradtak - de nem traumás kötődés miatt. A döntésük mögött gyakran egészen más, nagyon is érthető okok álltak, például:

Az életmód fenntartása:

Volt, aki azért maradt, mert a közös élet kényelmet biztosított - szép otthon, utazások, egzisztencia. A kilépés számukra a megszokott életszínvonal elvesztését jelentette volna, amit még egy rossz kapcsolatnál is félelmetesebbnek éltek meg.

Anyagi nehézségek:

Többen számoltak be arról, hogy egyszerűen nem engedhették meg maguknak az önálló életet - külön albérlet, ügyvédi költségek, gyerekek ellátása. A bizonytalan jövő bénító erővel hatott.

Félelem a partner reakciójától:

Sokakat az tartott vissza a kilépéstől, hogy féltek a partner bosszújától - legyen szó indulatról, fenyegetésről vagy akár gyermekelhelyezéssel kapcsolatos zsarolásról.

A gyermekek érdekében kerülni a válást:

Gyakori érv volt, hogy "a gyerekeknek jobb, ha együtt maradunk" - még akkor is, ha a mindennapokat feszültség hatotta át. A szülő ilyenkor önmagát háttérbe szorítva, a család egységéhez való ragaszkodásból maradt a kapcsolatban.

Érzelmi kimerültség:

Többen beszámoltak arról, hogy már olyan mélyen kimerültek érzelmileg, hogy egyszerűen nem volt erejük tervezni, lépni, vagy akár csak segítséget kérni. Mintha "lelki bénultságba" kerültek volna.

Nem észlelték elég súlyosnak a helyzetet:

Néhányan nem gondolták, hogy amit tapasztalnak, valóban bántalmazásnak minősül. A folyamatos bagatellizálás, önhibáztatás, vagy a "nem is olyan rossz, másoknak még nehezebb" hozzáállás elfedte a valóságot.

Greenberg azt is megfigyelte, hogy amikor ezek az emberek végül mégis elszakadtak a partnerüktől, sokan nem "megszöktek", hanem egyszerűen elhidegültek tőle.

„Úgy bántak velük, mint egy nehezen kielégíthető és idegesítő lakótárssal.”

Ez a fokozatos leválás mutatja: nem mindig hirtelen törés, dráma vagy traumás kötődés áll a háttérben - hanem egy hosszú, belső folyamat, amelynek során a kapcsolat súlyát és saját erejüket lassan, de biztosan felismerik.

Greenberg így fogalmaz:

„A nárcisztikus partnerükkel szembeni bizalmatlanságuk arra késztette őket, hogy teljesen visszavonják az érzelmi befektetésüket. Úgy bántak velük, mint egy nehezen kielégíthető és idegesítő lakótárssal.”

Nem mindenki kötődik traumásan

Fontos megérteni, hogy a traumás kötődés nem univerzális jelenség. Greenberg tapasztalatai szerint a legtöbb ember, aki nárcisztikus partnerrel él együtt, képes elhagyni a kapcsolatot, és nem alakul ki nála kóros kötődés. Sokan már a korai figyelmeztető jelek - az ún. red flagek, azaz vörös zászlók észlelése után megszakítják a kapcsolatot, mások pedig a bántalmazás megjelenésekor hozzák meg ezt a döntést.

És mit gondolnak erről maguk a nárcisztikusok?

Érdekes módon a nárcisztikus személyiségzavarral élő emberek, akikkel Greenberg dolgozott, többnyire nem voltak tudatában annak, hogy a traumás kötődés egyáltalán létezik. Nem ismerték a kapcsolati manipuláció mögött gyakran emlegetett "szakaszos megerősítés" fogalmát sem, kivéve, ha pszichológiát tanultak.

A szerző szerint:

„A legtöbb nárcisztikus nem volt nagy tervező, és meglehetősen impulzív volt. Ha valaki traumásan kötődött hozzájuk, az nem azért volt, mert tudatosan így tervezték.”

Összegezve:
Greenberg záró gondolata szerint bár egyeseknél valóban kialakul a traumás kötődés, sokan más, gyakorlati vagy érzelmi okból maradnak benne egy bántalmazó kapcsolatban - vagy egyszerűen csak fokozatosan válnak le róla. A nárcisztikusok többsége pedig nincs tudatában annak, hogy partnereik milyen belső folyamatokon mennek keresztül.

Az, hogy valaki miért marad egy fájdalmas kapcsolatban, sokkal összetettebb kérdés annál, mintsem hogy pusztán egyetlen fogalommal magyarázható lenne.

[Forrás: Psychology Today/Dr. Elinor Greenberg] 

A szerzőről: Dr. Elinor Greenberg pszichológus, nemzetközileg elismert Gestalt-terapeuta és a személyiségzavarok szakértője. Munkáiban közérthető módon mutatja be a borderline, nárcisztikus és szkizoid működésmódokat, és gyakorlati útmutatást ad az önismeret fejlesztéséhez és az egészségesebb kapcsolatok kialakításához. 

Terapeutáknak és érdeklődő laikusoknak szóló átfogó könyve, a Borderline, nárcisztikus és szkizoid működés – Hogyan alakítja a személyiséget a szeretet, a csodálat és a biztonság utáni vágy 2024-ben jelent meg magyarul, kiadónk gondozásában. 
Borderline, nárcisztikus és szkizoid működés - Itt találod a hiánypótló könyvet »